Egy újabb megbízatás - Kim TaeHyung

 Jungkook

Mélyen beszívtam a hűvös téli levegőt. Utáltam ilyen hidegben, kint a szabadban gyakorolni. "Célozz! Lőj!" - hallottam fejemben a vezényszavakat, melyek hatására céloztam és lőttem, pont a közepébe ahogy az eddig is megszokott volt tőlem. A már így is élettelen vaddisznó feje hangosan toccsant a sárba. Újratöltöttem a fegyverem, majd a következő célpontomat vettem figyelembe és már lőttem is volna mikor felcsendült a mobilom hangja. Levettem a kesztyűket kezeimről majd fogadtam a hívást.

 - Halló? - szóltam bele. Kisvártatva a válasz is megérkezett.
 - Jó napot! Jungkook-hoz van szerencsém? - búgta egy mély férfi hang.
 - Igen én vagyok. Miben segíthetek?
 - Lenne egy megbízatásom a számára. Van egy személy akit elég sürgősen ki kellene iktatni.- nem lepődtem meg, hisz már megszoktam,hogy folyton ezzel keresnek.
 - Rendben. Kérem küldje el a képét az illetőnek és hogy hol találom. A fizetésem felét viszont előlegben kérem.
 - Hm..Találkozzunk ma este 10-kor a Városi Fő Rendőrkapitányság előtt.
 - Ott leszek! - azzal bontottam a vonalat. 

Felmerülhetett benned a kérdés hogy miért akarna egy fiatal férfi megölni bárkit is. Főleg rendszerességgel. Bűntudat és álmatlanság nélkül.  Mondhatjuk úgy is, hogy egy bérgyilkos vagyok. Nem voltam ám mindig rossz, sőt most sem vagyok az. Nem élvezem én ezeket egyáltalán, még pszichológushoz is eljárok. Egyszerűen csak kell a pénz a nővérem miatt. Szüleink már kiskoromban elváltak, anyukám pedig az általános iskolából való ballagásom napján öngyilkos lett. Apánk a válásnál eltűnt, még életjelet sem adott magáról. Egy évvel ezelőtt vette fel újra a kapcsolatot velünk. Addig is nővéremmel közösen próbáltunk boldogulni. Ő nagyon nehezen dolgozta fel édesanyánk halálát. A drogokba menekült, emiatt rengeteg kölcsönt vett fel, hogy kibírja fizetni a különböző hatású adagokat. Eleinte úgy próbáltam neki segíteni, hogy a suli mellett részmunkaidőt vállaltam egy kávézóban, de nem sokat kerestem vele így más megoldáshoz folyamodtam. A nővérem valamelyik nap haza hozott egy fegyvert azért, hogy végezzen magával, de én elvettem tőle és megpróbáltam hasznosítani. Eleinte még meg se bírtam tartani, bár ahogy azt mondani szokás Idővel belejön az ember. Segítettem már jónak és rossznak is egyaránt. Bár most hogy belengondolok többször rossznak mint jónak...

Taehyung

  A sokadik nap apám nélkül és az első úgy, hogy én vagyok a rendőrség vezetője. Eltűnése óta minden a feje tetejére állt. Senki sem tudta, ki vagy mi rabolta el, egyáltalán él-e még, bár ebbe nem szeretnék belegondolni. Belépve a jól ismert ajtón, agyamat elöntötték az emlékek, amikor kisgyerekként apám behozott ide, hogy megmutassa hova megy és mégis mit csinál, amikor kilép az otthonunkból. Imádtam itt lenni és nézni, ahogyan dolgozik, úgy éreztem ő a város hőse.. és az én hősöm is. Nagyon megijedtem, amikor már a második este nem jött haza. Az elsőnél még azt hittem csak túlórázik, gyakran megesett, ha valami nehezebb ügyről volt szó. Amikor bementem az őrségre és közölték velem, hogy nem tartózkodik ott, szinte összeomlottam. Hol lehet?

-Jó reggelt főnök! Hogy aludt? Kér egy kávét?- jelent meg előttem egy vékony, idegesítően rámenős alacsony pali. Apám sokszor mesélt az ilyenekről, de, hogy már az első nap megpróbáljanak nyalizni az új felettesüknek? Szánalom!
-Mondhatni jól, és köszönöm elfogadok egyet.- mondtam kimért, erélyt parancsoló hangon. Kiskorom óta tanítottak arra, hogyan érjük el csupán szavakkal, hogy féljenek tőlünk. Meglett az eredménye.

Már több, mint hat órája csináltam a papírmunkákat és válaszoltam az idegörlően egyhangú kérdésekre beosztottjaimtól. Hogyan bírta ezt apám, mindjárt lerohad a kezem.

-Uram, ezt látnia kell!- nyitott be valaki és amilyen hirtelen jött, úgy is távozott. Kíváncsian tettem le sokadig kávémat és követtem az embert.  
-Egy újabb jelentés érkezett. A testet ma kora reggel találták meg egy sikátorban. Ugyan olyan fajtájú golyó végzett vele,  és ugyan úgy, a homloka közepén ért célba. Egyre erősebb a gyanú, hogy sorozatgyilkosról van szó. 
- Egyetértek. Teljesen egyértelmű jeleket produkál. -bólogattam helyeslően miközben a képet néztem. - Van már bármi nyomunk az elkövetővel kapcsolatban? 
- 43-as láb, férfi, közel 180 centi, 60-65 kiló, a 20-as éveiben jár. - hadarta el az adatokat Rim, a titkárnőm aki időközben csatlakozott hozzánk. 
- És ezt meg honnan tudják? - néztem rá elképedve. 
- A biztonsági kamerák felvételéből megtudtuk állapítani a magasságát és, hogy férfi. - vetítette ki a képernyőre a videót. - Az áldozat nem adta könnyen magát, dulakodás történt, így jutottunk hozzá a hajszálhoz, amiből megállapítottuk a korát, a lábnyomából pedig a súlyát, de mivel nincs benne a rendszerben a kilétét nem tudtuk meg Főnök. 
- Elképesztő munka Rim, elképesztő. Körbe telefonáltak már, hogy más városokban is mozgott-e? 
- Igen uram, de úgy néz ki csak Szöulra összpontosulnak a támadásai, összefüggés nélkül. Az áldozatait találomszerűen választja ki, nincs bennük semmi közös. Férfiak, nők, idősek, sőt meg egy gimnazista is. Arra gyanakszunk, hogy az apja eltünésének is ehhez a férfihoz van közé. 
- Tehát rendszertelenül gyilkol... Nem lehet, hogy sokkal inkabb bérgyilkost keresünk, akit különböző emberek bérelnek fel különböző célokkal?
- Ennek több értelme lenne. - gondolkozott el titkárnőm - Megyek és beszélek a csoportvezetőkkel. De Főnök, miért tenne valaki ilyet?
- Mindig ez a kérdés Rim, mindig.

Jungkook

Lenéztem a kezembe tartott papírra, melyre a rendőrség címét írtam. Öngyilkosságnak tartottam ide jönni, hisz az egész országban köröznek, sőt lehet már rá is jöttek ki vagyok valójában, és pontosan azért hívtak ide. 22:05, már rég itt kellene lennie... 
- Kurva jó vagy Jungkook, hogy minden szar hívásnak bedőlsz. - mérgelődtem, miközben elrugtam egy kavicsot az utamból. 
Ekkor egy hozzám hasonló, fekete árnyékot láttam közeledni felém.

- Maga az, Jungkook? - szólt rekedtes hangon.
- Attól függ, ki kérdezi. - ideges voltam, mint minden megbízatásom előtt. Nem tudhatom melyik lehet az utolsó, veszély és kockázat az egész életem. 
- Én telefonáltam magának. Örülök, hogy eljött. Yoon SangYoo a nevem. 
- És ezt miért mondja el nekem? - mértem végig kételkedve. A hideg is kirázott ettől a pasitól. 
- Mert megbízok benned, Jungkook. Ugye tegezhetlek? Végtére is a fiam lehetnél. - húzódott meleg mosolyra szája.
- Honnan veszi, hogy nem maga lesz a következő, akit meg kell ölnöm? 
- Oh ne aggódj kisfiam, ha akarnál se tudnál végezni velem. - nevetett fel mély, rekedtes hangján. 
Hát, én abba kételkedem, gondoltam magamban. 
- Rendben, ki az áldozat? - kérdeztem végül. 
Válasz helyett csak két képet vett elő zakója belsejéből és átnyújtotta őket nekem.
-Ő itt Kim JaeHyeon. - bökött a felső képre, melyen egy öregedő férfi volt, az ötvenes éveiben járhatott, ám fiatalokat megszégyenítően jól tartotta magát. - Vele nem lesz dolgod, ő már a mi kezelésünk alatt áll. 
-Halott? - néztem fel rá fél szemmel. 
-Még nem. - válaszolta jelentőségteljesen. -Ez pedig - tette felülre az alsó képet - Kim TaeHyung, a fia, a jelenlegi rendőrkapitány. Nem érdekel mit csinálsz vele, csak tedd el láb alól. 
Jobban szemügyre vettem fotót. A srác úgy nézett ki mintha legalább a helyi divatmagazin címlapjáról lépett volna ki. Olyan drága ruhákat viselt, amikre én rá se mertem volna nézni, azokon az alkalmak egyikén, mikor a nővéremmel, mint boldog testvérpár kimentünk az utcára. Ott azonnal elhatároztam, hogy gyűlölöm a srácot amiért ilyen tökéletesen átlagos élete van és mindene megvan, ám mégis valami furcsa érzésem támadt. Nincs ez így helyén... 
-Rendben, elvállalom. Erre a címre utalja át a pénzt! - nyújtottam át végül egy papírcetlit. 
-

Gondoltam, hogy ezt mondod. - mosolygott rám SangYoo. - Remélem a jövőben is még egymás segítségére lehetünk. - mondta, azzal elszivárgott, otthagyva engem a bennem kavargó érzéseimmel.